Rendkívül sok klíma iránt érdeklődőben felmerül a kérdés, hogy mennyibe jönne körülbelül a lakás légtechnikával való felszerelése. A klímaszerelés Budapest közvetlen vonzáskörzetében ugyanis éppen olyan népszerű dolog, mint a távolabbi települések esetében.
Ahhoz, hogy legalább egy hozzávetőleges számot tudjunk kapni, az első lépés, hogy tudjuk, mit is szeretnénk pontosan.
El kell határoznunk, hogy hová helyezzük majd el a berendezést az épületen belül, illetve mivel a gépnek van egy házon kívüli része is, így ezen is érdemes elgondolkodnunk.
Természetesen azt sem árt tudatosítanunk, hogy mindennek reálisan kivitelezhetőnek kell lennie, hiszen hiába döntünk el mi valamit, ha azt szakmailag, illetve technikailag nem lehet kivitelezni a folyamatot. Éppen ezért, a második lépés mindenképpen az lesz, hogy konzultálunk egy szakértővel, akivel átbeszélhetjük a kérdéseinket vagy azokat a pontokat, amiben nem vagyunk biztosak. Ez a folyamat akkor sem fog változni, ha a klímaszerelés Budapest közvetlen közelében fog megvalósulni.