Ha megfelelő fényviszonyokra és a lehető legkevesebb villanyszámlára vágyunk, akkor érdemes okosan vásárolni. Egy LED panel a konyhába, a fürdőbe, a szobába és a nappaliba is felszerelhető, csak azt kell kiválasztanunk, hogy melyik dizájn illik jobban a beltérhez. Általában három stílus közül választhatunk.
Ott van a tipikus négyzet alak, a téglalap és a kör is. A négyzet általában akkor üt igazán, ha többet is felrakunk egymás mellé, ezzel nagyon modern hatás érhető el. A kör szintén használható egyedül és csoportosan is, itt egy kicsit attól függ, hogy mekkora a kör átmérője. Egyesek például 5-6 lámpát is felraknak, bár itt tényleg a legkisebbekről beszélünk, persze azt is meg kell nézni, hogy milyen nagy az adott helyiség.
Egy kisebb szoba fényviszonyait a téglalap alakú lámpával is elérjük, és így csak egy darabot kell vásárolni belőle. A LED panel könnyen hozzáférhető, még könnyebben felhelyezhető, utána viszont nagyon sokáig bírja. A hónap végén pedig a számlán is meglátszik majd.